Mérhető marketing kézikönyv letöltés

   
     .
Tap To Call

Reggelizz velem!

Legutóbbi üzleti reggelink után annyi pozitív visszajelzést kaptunk, hogy már csak azért is rendezünk még egyet, hogy újra össze tudjunk jönni ezzel a remek társasággal.

Ha nem tudtál eljönni, akkor most -még időben- jelentkezhetsz.

Nem sokan férünk be, így ha szeretnél jönni, most jelentkezz!

Egy hasznos reggel a vállalkozása fejlődéséért!

Az „üzleti reggeli” című rendezvényünk:

  • Összehozunk egy kötetlen beszélgetésre néhány  vállalkozás vezetőjét. Régi ügyfeleinket és új partnereinket.
  • A legfontosabb: Mi a jövőbelátó cégépítés titka

_MG_3083Az üzleti reggeli fő célja, hogy összehozzuk, megismertessük egymással azokat az ügyfeleinket, akikről azt gondoljuk, hogy hasznos szolgáltatást tudnak nyújtani egymásnak.

Két rövid előadást is hallhatunk, akik megadják az alapját a reggeli találkozásnak.

Meghívott előadóink:

Stéger Róbert elmondja, hogyan vezet egyenes út a tervektől a sikeres vállalkozásig.

StegerRobert

freeRóbert több mint 20 éves vállalkozói karrierjében sikeres építőipari vállalkozás, pályázatíró cég és menedzsment tanácsadó csapat is szerepel.

– Nem várt új piacok a határokon túl!

– Jövőkép, mint az egyetlen eredményt hozó megoldás a cégben.

Oláh Sándor – Mérhető Marketing stratégia megalkotója

Oláh-Sándor-előad

– Az arany-háromszög, az a szempontrendszer, amit alkalmazva azonnal forgalom és nyereség növekedést érünk el.

merheto-marketing-logó-narancs– Mik azok a területek, amit minden cégnél megnézünk, mielőtt nekiállunk a marketing rendszer kialakításának?

– Az elmúlt hónapok konzultációinak konkrét példáival.

A marketingre eddig költségként gondolt? Elmondjuk, hogyan válik befektetéssé!

Időpont, helyszín:


Üzleti reggeli - Marketing
2015. szeptember. 24. 8-11-ig

Kopaszi Gát – Ponyvaregény étterem

A rendezvény részvételi díja 5000 Ft+ÁFA.
(Ebben a reggeli is benne van)

Jelentkezzen MOST!
A helyszín befogadóképessége véges…

One Response so far.

  1. […] Csütörtökön, az üzleti reggelinken elmondom, hogy csinálták! var uniqueId = 577431432803743,listId = 33301,formId = 57743,iwidth=515,mmDomain='salesautopilot.s3.amazonaws.com',secondMMDomain='t.merhetomarketing.info',spancont=false,secure=('https:' == document.location.protocol)?true:false; […]

EZ A WEBLAP SÜTIKET (COOKIE) HASZNÁL. AMENNYIBEN FOLYTATOD A WEBLAP OLVASÁSÁT, EZZEL HOZZÁJÁRULSZ A SÜTIK HASZNÁLATÁHOZ. Több infót kérek

Amennyiben engedélyezi a "sütiket" a weboldalunk sokkal személyre szabottan tudja Önt kiszolgálni. A sütik olyan kis -szabványos- kódrészletek, amiket a weboldal az Ön böngészőjébe küld, amit a böngészője el fog tárolni. A weboldalunk ezeknek a sütiknek a visszaolvasásával fogja tudni felmérni, hogy egy-egy böngészőben járt-e már egy adott oldalon. Ez a hozzájárulás az Ön részéről egy technikai segítség a weboldal fejlesztői felé, hogy a lehető legjobb élményhez juttassák Önt a weboldalunk látogatása során. A legtöbb weboldalon vannak olyan tartalmi elemek, amiket a sütik engedélyezése nélkül nem is tudunk megjeleníteni. Tehát kérjük, hogy kattintson az "elfogadom" gombra.

Bezárás